A hajnal vöröslő fényéből kiemelkedik egy hatalmas, soktornyú sziluett. Olyan, mint a mesékben a tündérváros. Hatalmas méretei, formájának szépsége lenyűgözik a látogatót. Angkor Wat ez, a szellemváros. Ha Angkor nem létezne, ha sikerült volna elemésztenie az őserdőnek, az őrült kutatókon és belvárosi kocabuddhistákon kívül senki nem vágyna Kambodzsába. De Angkor létezik és uralja a vidéket. Teljünk el látvánnyal, majd hunyjuk le a szemünket, és álmodjunk!
Először is öltöztessük fel az épületeket! A kopasz falakra stukkódíszek, festmények, a domborművekre színek kerülnek, a csúcsokra, a tornyok oldalára aranyozás, sárga textíliákba öltöztetjük a szobrokat, az ajtókra, ablakokra színes függönyöket rakunk.  Megtöltjük az utcát fákkal. Kisebb-nagyobb csatornákat építünk, víztározókat, hogy enyhítsék a hőséget és kellemes hűvös szellőt keltsenek maguk körül. Aztán megtöltjük az utcákat-tereket emberekkel. Nem hangoskodó, rövidnadrágos európai turistákkal, hanem színes ruhákba öltözött helyi előkelőkkel, akik feldíszített elefántokon, hordszékeken járnak-kelnek, vagy bambusz napernyők alatt sétálnak tova. Az Angkor a középkorban.

A leírásokat az aeroviva oldalain találtam.